Hogyha fáznál csak tekints fel az égre,
Csodát ne várjál, de legyen hited végre,
A hajnali harmat zokog, áztatja a világot,
Az éjszaka minden könnye napvilágot látott,
Felszárad majd, ami patakban csordogált,
Előbújt a nap és a fénye ránk talált,
Felszárad majd ami pocsolyává nőtt,
És újra látjuk még a szebb, a jobb időt,
Hogyha búsulnál csak pillants fel az égre,
Felhők jönnek mennek sosem lesz vége,
De mindig akad egy aprócska napsugár,
Ami azokon túlragyogva vállaidra száll,
Eloszlik majd, elsimogatja a múló idő,
A kedves jó öreg, éveket megszelídítő,
Elmúlik majd hidd el bármi ami fáj,
Ne siess élni, a holnap úgyis rád talál.
Hogyha úgy érzed nem segít ha elhiszed,
Mégis szeretnéd hogy egyszer jobb legyen,
Semmi baj hiszen csupán jó barát a kétely,
Amíg benned él magadba tiszta szívvel nézel.