Hajnalban záporeső esett,
halkan hintette a földre,
mohón itta, mint szomjas kutya,
majd hirtelen elállt, csönd lett.
A dús mező zenében úszott,
trillázott ezernyi madár.
Nyújtózkodott tengernyi pipacs,
hárson hamvas virágtalár.
Pajkosan nevető tó hívott,
csábított a fénylő vízbe,
azonnal kedvesen átölelt,
ringatott féltő ölében.
Nap fénye lágyan cirógatott,
szellő csókolta homlokom,
szőkésbarna hajam fésülte,
fák árnya alatt suttogom.
Természet mindezt neked adta,
semmit se koldult cserébe,
víg nyarat, aranysárga Napot,
virágkoszorút elébed.