Tömegben is
egyedül lehetsz,
magányos, elveszett.
Körülötted zavaros káosz,
értelmetlen zajok,
vadul tülekedő emberek,
tolongó, lökdöső ismeretlenek...
Sodródsz elveszetten köztük
menekülsz tőlük, velük.
Lelked mint kiürült raktár,
hervadt ideák poshadó szára,
orrfacsaró a bomlás virága.
Elrepültek a gondolat- madarak,
üres fészkükben néhány kimúlt fióka
bomló teteme maradt csak.
Sivár a házad, fala omlatag,
álmodban látod a holt barátokat,
hívnak a hangok, intenek,
és megígéred: már készülök,
poggyászt nem viszek,
egyedül - én megyek.
igyekszem kerülni
az önző tömeget.