H.Gábor Erzsébet
Nem fáj már úgy
Nem fáj már úgy, a múlt, a volt, a nincs.
Borongós ősz van, fáradt-kék az ég,
esőre áll, ma furcsán fojt a lég,
arcomba hull egy őszes, lomha tincs.
Zenél a szél, a víz egy fát sodor.
A földre hull egy újabb, rőt levél;
feladta rég, már semmit nem remél -
unottan ring a sárga sombokor.
Magam vagyok. A parkban barna fák.
Estéllik már, a sarkon lámpa ég -
ó mennyit jártunk véled arra rég!
Szívem becsapni őrült balgaság!
Hegek borítják, éltes múltmesék -
szakadna fel, és bárcsak fájna még!
2017.09.08.