Ablakomon kacsingat be az arany félhold,
pulzáló parányi csillagok, a ragyogó fény,
mélykék, úszó felhő, ami lágyan áthalad,
bársonyosan, titokzatosan, éjszaka csendjén.
Sóvárgok hozzá, ahogy nézek az ég felé.
Hatalmas ez a világűr, benne milliárdnyi
csoda, én és te a része vagyunk: múltjának,
jelennek s a jövőnek. Jó birtokolni, látni.
Ó, Világűr, súgd meg nekem a titkaidat,
hisz végtelen vagy, s tele élettel, bölcsességgel!
Úgy vágyom arra, hogy lágyan megérintselek!
Ahogy ámulattal nézlek, harmóniád érzem,
sőt oldódik fájdalmam s örömbe folyik át.
Hallgatlak téged. Szótlan vagy, mégis, többet mondasz
minden szónál. Kézen fogsz és vezetsz utamon,
segíts, hogy értselek, talán egy titkot megosztasz?