Hajlottan is tovább élni
(Emlékezés egy fenyőfára)
Hajlottan is tovább élni akart ez a fekvő fenyő,
láttam, ahogy belőle még egy egyenes ága kinő.
Úgy múltak a tavaszok, a nyarak, őszök és a telek,
hogy a hajlott törzsű fenyő nem volt érték már senkinek.
Ám én sok-sok éven át jártamban néztem jövet-menet,
ahogy zöldell, díszít ősszel sok megsárgult falevelet.
Ahogy azok közrefogják, s talán kicsit irigyellik,
hogy míg ők az enyészeté, a fenyőfa sose "vedlik".
Nem hullatja tűlevelét, se melegben, se hidegben,
bár nem áll ő nagyon büszkén, csak hajlottan, csak leverten.
De az ifjú, szép hajtása segítette tovább élni,
s azt, hogy senki nem bántotta, kezdtem én valónak vélni.
Már nem láttam mikor vágták ki e hajlott törzsű fenyőt,
de egy kedves ismerősöm lefotózta még azelőtt,
mikor kivágták hajtását és a hajlott hátú fenyőt,
megkímélve szenvedéstől, s haljon meg időnap előtt.
Örülök, hogy legalább a fényképen még tovább látom,
akár sudár, akár hajlott törzsű volt, s az én barátom!
Torma Zsuzsanna
2017. szeptember 11.