Senki nem ismer téged...
és mégis érezzük, ahogy mellettünk jársz,
a réten és a helységekben változtatod létedet -,
váltakozó névtelen...
gyóntatólelkű lovaglóostor, vagy éppen szerelem.
Senki nem ismer téged! ...
De tudjuk, hogy rajtunk keresztül lélegzel,
és a természet hangszerelésében
homlokunkat simogatod...
fésülöd a rétet és gyökerestül téped ki a fákat.
Amikor a hajók telt gyomrukkal vitorlájukban éreznek,
készen állva, hogy velük indulj,
veled érkeznek a tengerészek, és veled születnek a mesék.
Ugyanúgy repülni készek a dombokon álló szélmalmok,
dicsőítő himnuszt énekelnek szárnyaikkal,
melyben te vagy a győztes, mert boldogságot adsz, és kenyeret hozol.