Fátyolos messzeség, ködös őszi reggel
virrad ránk; a nap még lustán rejtőzik
s szendereg füstszürke dunyhája legmélyén.
Lassan eszmél a természet. Kinyílik
aztán szépségének tára, oszlik a köd,
felszárad a pára, madárhang zendül,
a fák hegyén a sárguló levél felragyog,
a lombokra tiszta aranyfény terül.
Vannak még melegebb, szép napok, amikor
már nem borzongat, langyos a levegő,
bogárzümmögéssel, pilleröpködéssel -
végül megint minden nyarat idéző.