Neuer Frühling
Sterne mit den goldnen Füßchen
Wandeln droben bang und sacht,
Daß sie nicht die Erde wecken,
Die da schläft im Schoß der Nacht.
Horchend stehn die stummen Wälder,
Jedes Blatt ein grünes Ohr!
Und der Berg, wie träumend streckt er
Seinen Schattenarm hervor.
Doch was rief dort? In mein Herze
Dringt der Töne Widerhall.
War es der Geliebten Stimme,
Oder nur die Nachtigall?
_________________________________
Új tavasz
Lábacskáin – mind aranylik –
Lopva jár a csillagnép;
Éj ölén a Föld is alszik,
Föl ne verje semmiképp.
Erdők hallgatóznak némán,
Hány levél-fül, zöld van itt!
Még a szirt is álmodozván
Nyújtja árnyék-karjait.
Hívást hallok? Szívem fájón
Messzi visszhang járja át…
Téged hallak, édes párom,
Vagy csak fülmilék dalát?
* * * * *