Egy drága fiú emlékére...
Üres keserûség van a szívmben,
elment Peti,-akit nagyon szerettem.
Már a mennybe ért, és látja az Istent,
-aki engedte, hogy itthagyjon mindent!
Kérdezem! Miért tette ezt? -nem felel...
A legjobb barátom fiát vette el!
Talán a földi lét lenne a pokol?
Nem jön válasz, csak végtelen csönd honol.
Érzem, nem lehet más oka semmiképp,
hogy elvitte õt, hisz' Peti példakép!
Angyal volt szegény, az emberek között,
jóságos lelke, most visszaköltözött.
De emlékét Isten nem veheti el!
Meg is osztom ezért, azt mindenkivel,
mert nem felejthetõ az a szeretet,
ami szemébõl áradt, ha nevetett!
És ebbõl a kincsbõl nekem is adott,
barátként nyitva közénk egy ablakot...
Most elment e pokolból, a mennyekbe,
az ablakokat nyitva felejtette...
Hogy örökké láthassuk, ahogy nevet,
miközben ránkhinti a szeretetet!