Gép üzen fáradt őszi levélről,
írottról, mely kihull ág-kezemből,
elmulasztott évek bohémsága,
érzem én, nem aggat fényt a fámra.
Megfagyni készülő esőcseppek
langyos avarban engesztelődnek.
Szépasszonyoknak szemsugarából
nyarat fon idő, a mindig bátor.
Ájult levél, várható a sorsod,
ezt magadnak sohasem kívánod.
Kísérletképpen szobában mag kel,
csíralevél álmot felejt reggel.
Diák örül, jutalom jár érte,
rég öntözi, a látvány megérte.
Levélbánat kint és avarhalál,
bent zöld élet gondozóra talál.
Vajon elmegy-e az én levelem?
Elektromos mosoly int a neten.
Nem az, mintha kézmeleg a festék,
ha kinyílt az illatos boríték!