Az ősz keze kertemben motoz észrevétlen,
északi szél sóhajt a csillagtalan éjben.
Lelkem mélyén most csönd van, elhalkul a világ,
megbántam minden régen elkövetett hibám.
Emlékek hullámain múltba repit a szél,
színes képekről kopik, lemállik a festék.
Egyedül maradtam, sorsom lett a bús magány,
jövőm útja merre tart ez számomra talány.
Előre tekintek, reményem új tavaszt vár,
illatos virág nyílik nekem, lehet még nyár.
A jótettek és rossz emléke összevegyül,
csak az a fontos szerettem-e önzetlenül