Egyre közeledik a nap,
érzem szívemben,mikor
belenézhetek smaragdként
ragyogó szemedbe...
Félelem marja lelkem,
s szívem már most
vadul kalapál,vadul s
esztelen...
Várom a napot,de félek
is tõle,esztelen szívem
bûnt követne,melyben
lelkem pokol tûzén égne.
Mi lesz velem,elveszek,
hisz parancsolnom kellene
esztelen szívemnek,de
nem lehet...
Már csak a remény marad
nekem,mely szívemben
mélyen él,remény szívedért,
de bárhogy is legyen...
Napról napra,egyre
jobban és jobban Szeretlek!
Egy a szív (Káin)
Olvasom szavad és szívem repes,
közben szemem már téged keres,
s a percet, amikor megérkezel
és féltõ karom újból átölel.
Szólnod sem kell, magamhoz vonlak,
én sem szólok csak szorosan foglak,
szívem hevétõl újra lángra gyúlsz,
s csak irulsz.....pirulsz.
Arcodon az öröm könnye látszik,
s rajta a napfény úgy cikázik,
ahogy fürkészõ tekintetem,
de bánat jelét nem lelem.
Tudom, végre bizton érzem,
hogy melletted révbe értem,
megtaláltam boldogságom,
s álmaidban minden álmom.
Lelkem lelked, szívem szíved,
s nem kell többé sosem félned,
mi egybeforrt, többé el nem válhat,
hisz nincs oly erõ, mi nekünk árthat.
Mert rájöttek mind az égiek,
ily szerelmet legyõzni nem lehet.