H.Gábor Erzsébet
Gyermekévek
Vágyat ébreszt bennem most a hallgatás,
fellobbannak régi lángok legbelül
s elrepít e csillagfényes éjvarázs -
szívverésem most csak lassan csendesül.
Kinn az őszi éjszakában csend honol,
száraz ágak pőre karján fény rezeg,
rőt avarban árva macska kóborol,
szárnyra kapva messze visz a képzelet.
Elsodor a gondolat egy ház felé,
zöld az ablak, nyár-meleg van, száll a por,
s a háztetőre - mintha óvva féltené,
a vén diófa árnyas ága ráhajol.
Gyermekhangok… Én vagyok, ki ott szalad!
Nagyanyám a hűvös kútból inni mer,
ég az arcom, nyirkos blúzom rám tapad,
boldog vagyok - nem cserélnék senkivel!
Nagyanyám egy nedves ronggyal megtöröl,
kis kezembe, nagy tál, édes epret ad,
engem néz, az asztallapra könyököl -
gyermeklelkű, szép szabadság merre vagy?
Vánkosomat igazítva átkarol -
mellettem egy pisla lángú gyertya ég,
s csókot hintve homlokomra, rám hajol -
Istenem, ha egyszer újra várna még!
Megríkat e csillagfényes éjvarázs,
ezüst a Hold, szempillája megremeg -
néma jajszót rejteget a hallgatás,
s párnám rejti bánat ízű könnyemet.
2017.11.19.