Ablakom szemén át nézem a tájat,
a szél kopaszra nyírta a fákat.
Kiüresedtek bennem a vágyak,
átadtam magam a szomorúságnak.
Várnék valakit, vagy valamit nagyon,
egy ideje saját kezem fogom.
Szenvedője vagyok életemnek,
selymes- szépet csak a múltról mesélek.
Még akkor is ha nem történik semmi,
a dolgokat át kéne színezni.
Fotelmagányomból ki kell lépnem,
kopog a Megváltó be kell engednem.