Várakoztam félve,
a másodperceket
duplán átélve,
szerettem volna,
hogy maradj.
Elmentél, mert hívtak
s oly sokan vártak,
földi küldetésed
bevégzettnek láttad,
nem mondod már többé
a száddal pajkosan:
megjöttél Melinkó,
már vártalak nagyon,
halálos ágyadon
is dicsérted alakom:
„kirakatba való vagy
még ma is angyalom”.
Könnyed kicsordult
bal szemed sarkából,
mikor megláttad
unokád az ágyadból,
„jól vagyok”
ez volt a szavad járása,
holnap még jobban leszek,
mondtad egyre másra,
de a holnap már itt van és
helyeden hatalmas űr,
nincs ki megálljt intsen
a temérdek könnynek…