Voltam fiatal, éltem aszerint, de mégsem vezettem limuzint.
Jöttek a gyászos évek egyenkint, hoztak magukkal fájdalmat s kínt.
Emlékek özöne tör rám megint, ködös múltam látom odakint.
Volt
Szép s rút,
Nem látok
Semmi szépet,
Sors foga tépte.
Örökre eltűnt.
Voltom múltba
Veszett. Mit
Tegyek?
Kár...
Az ősz lassan búcsút int, a tél ablakomra majd jégvirágot hint,
Hűvös szél muzsikál kint, az elmúlásról regél, szíveket érint.
Most
Szívem
Szomorú.
Bánat terhel,
Érint enyészet.
Kéz
Reszket,
Hát görbül,
Elme lassul.
Mivé lesz létem?
Viharos szél hópihéket zúdít, zord idő készül, nincs, mi vidít.
Dermedt ágak között a szél süvít, lelkem a fájdalomtól sipít.
Lesz, akinek kertjében, s kinek már sírján néhány szál virág virít.
Hogy
Mit hoz
A jövő,
Az még titok.
Tudja... Teremtő.
Szabadka, 2017. november 17. –Jurisin Szőke Margit