Megbékélés
Írta: ElizabethSuzanne0302 Dátum: Január 18 2018 06:55:57
H
Állok a tükör előtt némán, merengve,
az elmúlt idő nyomot hagyott rajtam.
Pókhálót kezdett szőni arcomra a tél,
volt jó és rossz is, mit a léttől kaptam.
Teljes hír
Állok a tükör előtt némán, merengve,
az elmúlt idő nyomot hagyott rajtam.
Pókhálót kezdett szőni arcomra a tél,
volt jó és rossz is, mit a léttől kaptam.
Elbúcsúzott a nyár, tovaszállt, el, messze,
elrepültek a gólyák, fecskék, darvak.
Szívemben a nyugalom, a remény pihen,
lelkemben nyoma sincs dúló viharnak.
Ó, ti békésen suhanó türkiz felhők,
csurgassatok szememre méz-álmot!
Ó, ti hűs szelek, fuvolázzátok dalom,
hát magamra öltöm korall palástom!
Kertemben a borostyán is csak nő, csak nő,
olajzöld ágas-bogas, csak burjánzik.
Ciklámenbokromat elvitte a szomszéd,
helyén már vörös krizantém virágzik.
Csendben ballagok, lépteim nyomán zizeg
az avar, benne vakond fészkelődik.
Felsírok. Végiggördül arcomon a könny,
egy hernyó lelkemben bebábozódik.