Még ki sem tetted a lábad a falhoz csapódó ajtón,
és már kezdtem számolni mikor látlak újra.
hajaddal befedsz és csak egyszer adsz csókot,
és énekelve tűnsz el szemem elől - visszhangzik az utca -.
Szerelmemet aggodalom és várakozás tölti el,
mert melletted tiltva van hogy menjek,
utánad, ki aranyozott messzi toronyban rejtett,
és hogy elérj, átugorj minden mélységet.
Abban a varázslatos órában kétségtelenül várok rád,
és ha késel... rémült vagyok, s ha jössz... boldog.
Félek attól az örök végzetes naptól,
amikor csodatevésem megfog.
Belőlem tested alkotni nem fog, nem lesz gyümölcsöző.
Néhányszor kezem között szorítlak, de álmomban többet.
Lassan már nem leszek senki,
mert tilos veled együtt menni, csak a feledést, azt nem tiltja senki.