sárga sátorában
pengetem árva létemet.
Fekete húrjaim
kín zenéje
a semmiben lengedez.
Csonka szivárványt
olvasztok az égrõl,
festeni szürke kedvemet,
zendülõ magányom
kérésére
nem jön fehér felelet.
Szétszórnám szívem
dalos lüktetését,
döntenék vörös hiteket,
mégis némán ülök,
beburkolózva,
csak szép halkan szenvedek.