Eltékozlott örömök
Hosszú, téli éjszakákon,
Gondolati foszlányokon,
Visszatérnek kis esetek,
Melyek fájnak, s nem feledek.
Első volt egy találkozás,
Fehér kutyával látomás,
Hozzám akart csatlakozni,
De nem tudtam befogadni!
Szeme kísér szüntelenül,
Könnyem csorog kívül-belül.
Egy lény lett volna mellettem!
Mert ember, nem jutott nekem!
Magányos kerti munkámnál,
Dolgoztam a fenyőfámnál.
Egyszer csak egy kék papagáj,
Közeli bokorra leszáll.
Meglepetés, megdöbbenés,
Lehet, hogy ez egy kísértés?
Ültem némán, erőtlenül,
Itt a kék madár, közelről!
Ami történt, hihetetlen,
Szelíd madár a kezemben,
Csodaszép volt, csőrén fodor,
Tova röppent, várta bokor!
Végleg be akartam fogni!
Hogyan? Ki kellett találni!
Bementem egy krumplis-zsákért,
Ujjongtam, a boldogságért!
Beletettem, kényeztettem,
Almával is etetgettem,
Majd trillázott énekével,
Versenyzett égi zenével!
Előtérben elhelyeztem,
Kis időre házba mentem.
Visszatértem, mi van vele?
Macska cincálta teteme!
Ó, én örök boldogtalan!
Drága szépséges fájdalmam!
Ennyi volt igaz örömből!
Szívem hasad meg a bűntől!
Szívvirág volt a nagy álmom!
Reméltem, hogy megtalálom!
Egy szép napon ráakadtam,
Megvettem és boldog voltam!
Elültettem, öntözgettem,
Gondoskodva nézegettem,
Jókedvem nőtt napról napra,
Virág-bokor lett holnapra!
Sosem látott szép virágok
Örömömet ti látjátok,
Csodáltam a kis szíveket,
Szemem ölel benneteket.
Hogy, hogy nem, de azt gondoltam,
Szaporítom őket nyomban.
Kiástam, de féltem tőle,
Ajándékom lett belőle!
Boldogságom búra váltott,
Megutáltam a világot!
Szívvirágom mind elpusztult!
A szomszédban pedig virult!
Hibás voltam, vagy véletlen?
Ki mondhatja ez meg nekem?
Hurcolom a fájdalmamat,
Nekem a megbánás maradt!
Budapest, 2018. február 28.