Erre nincs bocsánat, nagyon jól tudod,
szó elszállt, mint késő ősszel a fecske.
Hiába, hogy fejed homokba dugod:
a beste szívedet mióta leste?
Most itt ülsz az ablakod előtt mélán,
hallod, hogy monoton kopog az eső.
Lelkedben ordít a fájdalom némán:
s rajtad kacag a nyájas potyaleső!
Már csak egy mosoly lett, csak ennyi csupán,
mástól rengeteg, de tőle ez semmi,
szívedben üresség, kár álmodozni.
Már rég elnémultál, mint a csalogány,
vágyad elúszott, mint égen a felhő,
már csak emlék a régi gondtalan nyár!