melyek oly elérhetetlenek.
Nincs olyan, hogy örökké tartó szerelem,
mert az már nem az az érzelem.
Meglátod, érintenéd, a végtelenségig szeretnéd, és eldobnád érte az életed, csak hogy igazán végre szeress valakit az életben.
Ez szép és nemes, már-már meseszerû.
Elõször minden jól megy, a tervezettekhez képest túlon túl is.
Végül kezded átlátni a dolgokat, s a rózsaszínfelhõ mögötted marad.
Felismered igazi arcát annak kit másnak hittél,
s már nem is annyira tetszik az összkép.
Miért kell mást látni, mint amit?
Mindhiába az álmok szertefoszlása, nem tehetsz róla szívedet elrabolta, és testedet ígéretek nélkül magáénak tudhatta.
S hiba volt-e az, amit tettél?
Részben igen, s részben nem.
Szeretni nem bûn, csak élni érte maga a katasztrófa,
ami akkor sújt le, mikor nem számítasz rá.
Lecsap, erõsen markolva szívedet szorongatva, életedet kioltva.
Alig kapsz levegõt, tested elernyedni látszik, szíved dobogása alábbhagy.
Íme a szerelem áldozata, kinek nem kellett volna meghalnia,
se szívének meghasadnia.
Vérzõ összetört szívvel találnak rá, kihûlt élettelen testére,
mi oly hamvas és üde.