A sivatag
Írta: zsuzsu Dátum: Március 27 2008 05:46:21
I
Kezemben üveggömböt forgatok,
Benne kövek, és selymes, lágy homok.
Teljes hír
I
Kezemben üveggömböt forgatok,
Benne kövek, és selymes, lágy homok.
Emléket idéz , és tûzõ Napot,
A titokzatos, szép sivatagot.
Amíg nem láttam, mindig azt hittem,
A sivatag kopár és kietlen.
S most, csak ámulok, és bámulom,
Hogy lehet ilyen szép, és monoton.
Talpam alatt omló, forró homok,
Vörösében millió kristály ragyog.
Benne az ezernyi magasló hegy,
mit szétszórtak hajdan az istenek.
Nem is hinnéd, hogy milyen változó.
Mennyire mozgalmas, és izgató.
Homokját fátyolként felkapja a szél,
S valahol másutt, hegyként földet ér.
Bár szem nem látja, van benne élet,
Nem veszed észre, de figyelnek téged.
Kígyók, róka, skorpió , madarak.
Éjjel élnek, ha már nem tûz a nap.
Nézem, s tengert idéz képzeletem,
Mert ez is hullámzó, és végtelen.
Bár a Nap még a zeniten csücsül,
Hét óra van, minden elcsendesül.
Csak egy pillanat, s itt az alkonyat.
Majd lepottyan az égrõl a Nap.
A dûnék mögött, fel-aranyló fények,
Az ég sötét, csak a csillagok égnek.
A sivatagi alkonyt gyönyörû. Ott hirtelen lesz este. Az egyik pillanatban még fent van a Nap, a másikban szinte leesik az égrõl. Én láthattam az alkonyatot és az estét is. Ennek az emléke ez a vers.