Esőcsepp az ablakon,
Vajon lát engem utamon?
Törli e porcicák könnyét,
Éhezők örömét?
Fonott kosár vesszőjén,
Kurta szál lengedez,
Te vagy kiért szívem epedez,
Mondd, miért nem megy ez?
Csak szólnom kéne,
Csak nyúlnom érted,
Mégsem merek,
Megfagyok az időben.
Törékenynek hiszlek,
Illónak, kósza pihének,
Rekkenő hőségben izzadságcseppnek,
Elpárologsz, mint lelkemben a remények.
Halovány csillagfény lép a szobába,
Sóhajom, fejfájásom melegágya,
Minden érted sikolt,
Még egy nap nélküled és eszem kiold.
Tudom, hogy érzed,
Időnk fogy, véges,
Mint homokórában a szemek,
A napok csak peregnek.
Elém tárulnak a képek,
Te meg én kósza napfényben,
Kezed az enyémben,
Csak remél a lelkem.
Gyászosan gördül a függöny le,
Esőcseppnek az ablakon hűlt helye,
Igéző álmaimnak vége,
S csak a sapkám az, mi takarja szemem.