Holt Tisza partján
Sok száz évek előtt, réges-rég lehetett,
Midőn e mederben zúgó hab futott le;
Olyan régen volt már; hogy az emlékezet
Regének tartja, ha beszélnek felőle.
Más alakja volt még akkor e vidéknek:
Rengeteg erdőség, ingó, lápos róna,
Miket már újító keze az időnek
Kiirtott, letörült, és elsepert róla.
Midőn ez ároknak fűzes lepte medrét
Szinig foga el a futó hab hulláma,
Délceg szarvas ünők, szomjazó őzikék
Teljes bátorsággal jártak el partjára…
Itt a régi árok, torzs, káka felverte,
Homokos fenekét sűrűn eltakarva,
Mely felett réges-rég sebesen futott le
Kanyargó Tiszánknak ringva lejtő habja.
Pár évtized múlva már tán helye sem lesz,
Benövi majd a fűz, felveri a bozót,
Tudni sem fogják a későbbi emberek
Hogy ott valaha a Tiszának medre volt.
Pár évtized múlva, pár évszázad múlva
Imádott szép hazám, ki tudja, majd élsz e?
Süt-e majd akkor rád a dicsőség napja
Vagy sírhantodra nő a pusztulás fűze?
Írta: Csizi János 1863
Pénzes István, volt iskolatársam festményével...
An dem Ufer den Toten Theiss
Vor viel hundert Jahren, es ist ja sehr lang her,
in diesem Strombett tosender Abschaum hinunter;
es war schon sehr lang her, dass die Erinnerungen
wie eine Ode wird es verzählt, so wie von Wunder.
Die Gegend hat damals viel anders ausgesehen:
richtiger Urwald , sumpfige bewegliches Ried,
was die Zeit abgeändert hat im Vorbeigehen,
ausgerottet, abgewischt und weggefegt von hier.
Mit der Zeit in der Graben, Weidenbäume wuchsen,
das wellende Wasser floss dann zwischen den Bäumen,
viele stolze Hirschkälber, durstige Rehwild mussten
zwischen den Bäumen, das quälende Durst löschen.
Hier das alte Graben voll von Strunk und Binse
der sandige Boden ganz zugedeckt mit Fallbaum,
über die reissend schnell in grossen Mengen blitzte
unser schlängelnde Theissens, schaukelnde Abschaum.
Paar Jahrzehnte später, vielleicht sieht man gar nichts mehr,
zugewachsen von Weiden, von allerlei Gebüsch,
wissen wird es kein Mensch noch, was war hier vorher,
dass damals am Theiss Ufer war der Landschaft bildhübsch.
Paar Jahrzehnte später und nach Jahrhunderten,
den schönen Heimat wer weist, ob es dich gibt noch?
Ob man immer noch, spricht hier unseren Mundarten,
oder an unseren Hälsen, liegt ein neues Joch?
Fordította Mucsi Antal-Tóni