Adott kor nyomán
Repül a kétkedő magány,
Bár nem kérted, de hiszek neked talán,
Versem neked kósza iromány.
Boszorkány,
Azt mondod nem, de talány,
Miképp ért véget a vágány,
Sínek között rejt el a halál.
Koholmány,
Szíveden záradék helyett feltört lakat áll,
Érdekelhetne, mi a válság,
De csak annyit mondok, ez más világ.
Száz virág,
Ezer bimbó mi más felé lát,
Kérkedve bontja szirmát,
A botor álomvilág.
Festői képet imád,
Minden részeg álmodozó hitvány,
De valóra váltani talán egy, ha kiáll,
Mérgezett a pecsét a lét minden borítékán.
Ritkaság,
Apró dalmata pötty a festő vásznán,
Akarva is könnyek mögött,
Küzdök újabb kihívások között.
Hogy bizonyítsam, létezem,
Egyszerien lángolok s vétkezem,
Reménykedve tördelem két kezem,
Mit ajkam elhint, nem véletlen!