Amikor útjaink elváltak,
azt hittem, belehalok.
Próbáltam megszabadulni
a fájdalomtól, de
nem tudtam, hogyan.
Elmenni, de hova?
Átaludni a nap huszonnégy óráját?
Megoldásnak mindegyik
nagyon ostoba.
Nélküled
élni nem tudok!
Mégis,
gondolatban
mindig velem lehetsz.
Szükségem van rád!
Lélekben megelevenednek a
legszebb pillanatok.
Nem vehet el tőlem senki sem!
Szerelmem élni fog, amíg létezem.
Többé nem szenvedhetek!
Tovább már csak így élhetek.
Valaha,
ha a sors mégis hozzám sodorna,
szerelemtől égő, nem kővé dermedt
szívem várna.
Szabadka, 2015. május 14. –Jurisin Szőke Margit