Nyakamba egy madzag
rá egy kulcs van kötve,
néha úgy érzem magam
mint aki, ki van lökve.
Kulcsos gyerek vagyok
nem vár otthon senki,
anyum az dolgozik
reggeltől késő estig.
Aput hétvégén látom
hétköznap munkán van,
ébredéskor már elment
ha hazaér, már alszom.
A mesékben olvassuk
anyuka várja gyerekét,
ma már senki sem nézi
a gyermekek érdekét.
Miért van ez így nálunk?
Mi a mi nagy vétkünk?
Nagyon korai a büntetés
hiszen még alig éltünk.
A tanítóink csak azt mondják:
A leckét, azt otthon tanulják!
De, hogy kivel tanuljunk mi,
megmondani ők sem tudják.
Az esti imámnak mindig
csak egy kívánság a vége:
Ha holnap hazamegyek
anyukám várjon ebédre.
Sajnos ez még sokáig
csak kívánság marad,
feltéve ha majd egyszer
apu több fizetést kap.
Hiszünk a régi mesékben
abban a mesés múltban,
ahol csak az apu dolgozik
és anyu velünk otthon van.
Mire anyu az egész nap
mivelünk otthon lehetne,
akkor már mi dolgozunk
és apu is nyugdíjas lenne.
Itt most együtt kívánja az iskolánk
minden gyereke az édesanyjának,
annyi órát lehessen a családdal
ahány szeme van egy búzakalásznak.
Mucsi Antal-Tóni 2018 Május