Bőségesen adakozik a kikelet,
ékesen vágyakozik csillagos éjeken.
Sóvárog ábrándos, tündöklő szemekkel,
ó, te forró nyár! Vajon miért késlekedel?
Zizeg a nádas, szél tépázza, csepüli,
míg siheder napfény bársonyosan fésüli.
Szebben derül, mint az éj, ki vég- nélküli,
csacsog a rigó, a csíz, a csendet kerüli.
Szelíden ring a réteken a hóvirág,
mezőn hirtelen bomlik ki az álomvilág.
Pattannak rügyek, nyílik a lelkivilág,
erdő frissen lélegzik, s szállnak melódiák.
Hullám ménest terel a szirtre a szellő,
suhan át rajta a muzsikálva szökellő.
Meleget ont a tavasz, minden zöldellő,
siet tova, rajta van már az új cipellő.