Arany-szép hajával hárfázott a szél.
Irigy volt az ég is fénylõ zöld szemére,
s láttára, ha megjött, enyhe lett a tél.
Elakadt a szava annak, aki nézte!
Láttára a küzdõk fegyvert dobtak el,
a tanárnak száján félbemaradt kérdés,
- de mindegy már, hiszen a diák sem felel!
Õ egy kisleány volt híres Sárbogárdról.
Goldi felé nyújtjuk féltõn két kezünk,
hisz láttára nem jött, elmaradt a tél is...
- Jézus herceg, kérlek, irgalmazz nekünk!
Sárbogárdi népek ismerték már Goldit,
áhítattal lesték, óvták lépteit.
Siratták, ha elment, s mindenik fohászban
Uruktól kérték, hogy lenne végre itt!
Ünnepek zajától hangos lett a város,
s virágba szökött a mezõ és a rét-,
hogyha megjött Goldi! S ha megszólalt végre,
jegyezték szavait, mint egy szép mesét!
Õ egy kisleány volt híres Sárbogárdról.
Kulcsolunk imára, lesütve két szemünk,
mert ha csak akarta, akkor jött a tél is...
- Jézus herceg, kérlek, irgalmazz nekünk!
Cseperedett Goldi. És a kisleányból
- bimbózó rózsából - szép virág fakadt.
Híres Sárbogárdon csodálták a népek,
nem volt még hasonló ötven év alatt!
...És a busz sofõrje száz paripát hajtva
elgurult, és Goldi - nem ment véle el...
Ha kérdenéd Goldit, hogy mi lesz a sorsa,
nem szól, de szemében egy könnycsepp felel...
Õ egy kisleány volt híres Sárbogárdról.
Busszal Goldi nélkül már sosem megyünk!
Visszajött, s már tudjuk, hogy maradt a tél is...
- Jézus herceg, kérlek, irgalmazz nekünk!