Csomókban
Hajamat
Tépem,
Majd
megfésülködöm
szépen
Egyhelyben
szoborként
állok,
S azt remélem,
madárrá
válok
Hevesen
magammal
vitatkozom,
Izgulok,
majd
hirtelen
unatkozom
Fázom,
s aztán
kiver a víz,
S azt hiszem,
kettõ
meg négy
az tíz
Összekuporodva
körmeim
rágom,
Hajamat
kopaszra
vágom
Kezem
koordinálatlanul
remeg,
Hátulról
figyelnek
láthatatlan
szemek
Arcomon
ormótlan
vigyor
ragyog,
S azt hiszem,
láthatatlan
vagyok
Fülembe
hangok
suttognak,
Testemen
rovarok
futkosnak
Egyre
zsugorodik
a terem.
Ágyam
helyén
mély,
sötét
verem
Fejemben
zavaros
minden
gondolat,
Ez jelenti
legnagyobb
gondomat