Az emlékek,
még mindig olyan elevenek,
hevesen a felszínre törnek.
Megtévesztésig valósnak tűnnek,
mintha most itt életre kelnének.
Itt vagy,
szinte érezem jelenléted.
Állsz előttem, kitárt karjaid
türelmetlenül várnak rám.
Egy pillanat s ott vagyok már.
Egybeforrva,
a boldogságban elmerülve,
csókoljuk egymást önfeledten.
Számunkra megszűnik minden
ami való, kezdődik a szédület.
Szeretsz,
a gyönyörtől ragyogó szemed,
keresi szüntelen az enyémet.
Féktelen vágy uralja testünket,
mámor fátyla borítja elménket.
A valóság,
távol vagy, nagyon messze tőlem.
Az emlékek maradtak nekem.
Együtt megélt szerelmünk minden
pillanatát, napról napra újra élem.
Szabadka, 2015. szeptember 18. –Jurisin Szőke Margit