Búcsúcsókod még itt ég az ajkamon,
hiányod hogyan éljem túl, nem tudom.
Mintha ezer év telt volna el azóta.
Még mindig iszonyúan hiányzol.
Minden oly’ szürke és csöndes,
olyan szomorú és üres.
Nélküled minden sivár és élettelen.
Szembe velem jönnek férfiak, szépek,
bennük felfedezni Téged véllek.
Nem, nem te vagy egyik sem!
Kétségbeesés szorítja szívem.
Minden arc oly nagyon idegen,
én csak a Tiédet keresem.
Arcod mosolya itt lebeg előttem,
bárcsak egy pillanatra
még egyszer láthatnám.
Kedvesem,
mert az maradsz nekem,
örökre!
Hiányzol szüntelen,
mert még mindig,
nagyon szeretlek.
Szabadka, 2015. szeptember 19. –Jurisin Szőke Margit