Száll a lepke hófehér lepelben
nézd, én olyan boldog vagyok!
Nefelejcs hever lábaim előtt,
a mezőn hol a Nap ragyog!
Dolgozom szorgalmasan nap, mint nap
szívvel, lélekkel, s álmodom.
Jólesik mit csinálok, mit teszek,
nem félek, s nem siránkozom.
Önzetlenül adok, belőlem is,
bár csak csekélységet tudok.
Öntudatlan nézlek szép kikelet,
bennem tettrekészség buzog.
Itt a réten ez a kis ibolya
nekem nyílt, megsimogatom.
Ha már nem lenne itt eme földön
a hit, tudnám elsorvadok.