AZ ÁLLATIDOMÁR BÚCSÚZÁSA
Húgom, Farkas Vilma 77. születésnapjára
Tudva lévő, hogy mi ketten, színpadon dolgoztunk,
Így duettben szerepelve, külföldet bejártuk.
Tíz év eltelt e munkával, Istenünknek hála,
Furcsa felkérés érkezett, a Hugom számára:
Egy vegyes vadállat-számhoz kerestek idomárt,
Húgom nyomban elvállalta, nem tudta, rá, mi várt!
Több hónapos próbák teltek, csak ismerkedéssel,
Mire porond-kész lett a szám, munka győzelmével!
Közben itt-ott még felléptünk, megszokott duettel,
Aztán cirkusz, útra készen, mi a búcsú-perccel!
Hosszú utak, tengeren túl, már Dél-Amerika,
S ami belefért négy évben, valóságos csoda!
Attrakció, egyedüli, publikum, mit látott,
Hajlékony akrobataként, vadak közt, dolgozott!
Sikerük leírhatatlan, újságok címlapján,
Időnként még tolmács is volt, a cirkusz porondján!
Három nyelven már jól beszélt: angol, olasz, német,
Nemzetközi művészek közt, jól jött, amit kértek!
Szomorú a múló idő, haza kell utazni,
Négy éves szerződés lejárt, muszáj változtatni!
Nem felejthetem el soha, mennyiért dolgoztam,
Havi ezernyolcszáz forint! Pótlékot sem kaptam!
Mint egy kezdő gépírónak, nővérem ennyiért
Állt munkába, irodába, tudással, béréért!
Hát itt álltam, munka nélkül, állás keresőben,
Önéletrajzon nevettek, sajnálkoztak többen!
Az állatok a veszprémi állatkertbe kerültek békés pihenőre. Az időközben született kicsinyjeikből, pedig új szám létesült. A kutyák új szerepkörbe, a cirkusz telepére kerültek, házőrzők lettek.
Itt szerződés hol van, hol nincs, így ismét utaztunk,
Újra élt a Farkas Sister’s, ezzel nem volt gondunk.
Egy év kellett tervezésre, hogyan legyen tovább?
Nővérem már befejezi, vettem két kiskutyát!
Életemnek új szakasza, a kicsikkel kezdődött,
Több hónapos próbák után, szám, befejeződött!
Elérkezett az indulás, kész a lakókocsi,
Művész-kutyák beköltöztek, a Mercedes repíti!
Közben megnőttek a Dogok, idomítás rajtuk,
Sikerük leírhatatlan, öröm a látásuk!
Csak röviden írom mindezt, sok-sok kihagyással,
Dicséretes ez a munka, megpróbáltatással,
Országokon át vezetni, Kutyákat ellátni,
Egyedül egy művésznőnek? Mondhatom, nem semmi!
De az idő itt is véges, örökké, nem tarthat,
Kutyák, kedves gazdájukkal, végleg elvonulhat!
Ismét Budapest az otthon, munkakereséssel: Első utam a Vállalathoz vezetett, ahol ismertek, ahonnan kiküldtek többször is. Itt, kamatoztathattam volna sokféle nyelvtudásomat is, de nem volt számomra hely! Érdeklődtem a nyugdíjam iránt is: a válasz elutasító és megdöbbentő volt, - ma is a hatása alatt vagyok én, a diplomás artista – hát ugyanúgy vagyok most is, mint a pályám legelején? Amikor senkitől nem kaptam segítő kezet? Valahogy mégis, véletlenül sikerült egy szerkesztőségbe bejutnom, ahol első megbízatásként azt a feladatot kaptam, hogy nézzek körül a vidéki állatkertekben, akad-e valami érdekesség. Elindultam hát vidékre, - kaptam kocsit, vezetővel együtt – s utoljára Jászberényt kerestem fel, ahol - mint értesültem - nekiláttak egy állatkert létesítéséhez.
A helyszínen elmondták, hogy már a nyitásra sikerült néhány különleges állathoz hozzájutniuk: például van egy oroszlán párjuk és egy kínai leopárdjuk is. Amikor végig jártuk az állatkertet, egyszer csak eljutottunk az oroszlánok ketrecéhez. Megtorpantam! Még nem voltam biztos benne, de mintha ismerném ezeket az állatokat. A hím és a nőstény békésen hevert egymás mellett a ketrecben és ügyet sem vetettek ránk. Kísérőm tájékoztatott: az oroszlánpárt a veszprémi állatkertből kapták, valaha cirkuszban szerepeltek az arrébb található kínai leopárddal együtt. Közelebb léptünk. A hím oroszlán felemelte fejét. Sárga szempár meredt rám. Mereven, áthatóan nézett. Felemeltem a kezem és egy lépést tettem előre, kísérőm tiltása ellenére. A hím, felcsapta a farkát és halk, mély hörgő hangot hallatott. Felkapta a fejét a nőstény is, rám nézett és talpra szökkent. Én pedig kísérőm riadt kiáltásával mit sem törődve, átléptem a védőkorlátot és a rácson át megsimogattam régi ismerőseim, mondhatnám barátaim és munkatársaim hízelkedően hozzám dörgölőző fejét.
Az én oroszlánjaim voltak! Szultán és Nahár, akikkel beutaztam a fél világot!
Könnyben lábadt a szemem, a váratlan találkozásra, a nagy örömre, hogy régi állataim emlékeznek rám, és hosszan elmerengtem ott, a jászberényi állatkertben, az oroszlánketrec előtt. Hiszen ezekkel az állatokkal végig jártuk Európát, Ázsiát, Észak- és Dél-Amerikát. Utaztunk szárazföldön, hajón és repülővel.
Igen, valami még eszembe jutott. Az örökre megmaradt seb helye, amelyet az egyik előadáson ejtett a hím. Nem az állat volt a hibás, hanem a segítőm ostorcsapásaitól rémült meg az állat és menekülve ugrott a ketrec rácsaira, ahonnan visszaesett! Így történt a baleset. Tizennégy öltéssel varrták vissza a szinte leszakadt fél arcomat, de másnap ismét ott álltam a ketrecben. Ott kellett állnom! Mert, ha az állat egy pillanatra is megérzi az ember elbizonytalanodását, vége!
Ha az a csoda bekövetkezne, hogy választhatnék még az életben, ismét az állatokat választanám!
Szeretettel Húgom 77. Születésnapjára, 2018. július 14 re, Violától