Tudós értelem nem kísért,
Mégis megtalált a hívó szó
Mely oltárodhoz elkísért.
Mint elvetélt csak néztem,
Néztem égbe szálló hittel,
S vívtam sok éjjelen át,
A bennem dobogó szívvel.
Életem eltörpült, megfakult
Végtelen ködbe szállt énem,
S már akkor kezdtem érezni,
Nekem, nem is kell félnem.
Mint elvetélt jöttem e földre,
Most? Lerombolom a falakat,
S megsemmisítem életellenes,
Hiú emberszüle szavamat.
Mint elvetélt vagyok most itt,
De majd egyszer, csillag leszek,
Mely csak ragyog, ragyog, ragyog
Mint hófehér ruhád odafenn, a Hegyen!