Széna közé bújt az éj,
Szilvafáknak ágai közt csillagok,
ott tudnék maradni,
az élet és halál egészében.
Ott abban a szép csendben
muzsikál bennem egy tücsök,
kiűzött a Holdból,
s agyamban ott zenél.
A kesernyés illatokban,
már rég elfelejtett dalokkal,
e harmóniát
még maradnék hallgatni.
Ugyanúgy, mint saját magam,
nem látom egyben önmagam,
elvarázsol a sírásom,
úgy, miként egy idegen dallam.
Ugyanúgy, mint engem sokan,
saját magam sem értem,
de tudnék maradni még, s maradok,
az élet és halál egészében.