bõrömet karmold, annál fogva húzz,
üssél, szívemet marcangold mosolyoddal,
ne hasson meg téged semmilyen szomorú dal!
S mettõl jobban tépsz, én annál boldogab leszek,
mert ha jobban ütsz, akkor foglalkozol velem többet.
Csak nyomorult testem hagyjad meg életben,
szükségem van rá, hogy lelkem élhessen.
És lelkem kell mind, e kínok közben,
hogy lássam a célom, hogy tarthassam helyem.
Mind e gonosz ütlegek között itt maradhassak,
hogy lássam édes hajad, gyönyörû arcodat...
Mert inkább élek kínban, itt a földön de Veled,
mint isteni boldogságban a mennyben, ám nélküled...
Úgyhogy üss ne kímélj, kínoz soká még,
és míg élsz, kérlek tépj, csak tépj, csak tépj!