Gyõztes királyokként uralkodtak szépen.
Három kis tojáska fészküknek ágyában.
Három kis fióka szívüknek vágyában.
Ami még csak álom, valóság lesz holnap.
Isten óráiban homokszemek folynak.
Ahogy szépen lassan elporlik egy szikla.
Feltárul elõttünk a jövõnek titka.
Két gyönyörû madár vigyázza a fészket.
Lesz most már utódjuk, ki nyomukba léphet.
Eközben a gonosz seregeket gyûjtött.
Poklok lángjaiból elõbújt egy küldött.
Elõbújt egy karvaly, rikácsoló féreg.
Megtestesült gonosz, ki halálos méreg.
Kibújt a lángokból, szikrázott a szeme.
Õ volt a gonoszság, az elmúlás szele.
Õ volt kit a sátán maga elé küldött.
Kinek sötét lelke gyûlöletben fürdött.
Eközben a földön ragyogott a fészek.
Három madár kelt ki, kik gyönyörû szépek.
Három pici madár született a földre.
Szívük be volt festve piros-fehér-zöldre.
Három kis jövevény kiáltotta égnek.
Éhesek már nagyon, most már enni kérnek.
Vadászni indult hát két gyönyörû madár.
Legyõznek õk mindent, számukra nincs határ.
Repültek messzire, fel a magas égnek.
Szárnyaltak boldogan a susogó szélnek.
Eközben a karvaly, ki elõjött a tûzbõl.
Eljött a fészekhez a kénköves bûzbõl.
Feljött a pokolból, s a fiókákhoz lépett.
Egyet hármuk közül gyorsan ki is tépett.
Rút kampós csõrével a fiókába vágott.
Vérét kiontotta, aztán tovaszállott.
A gonosznak áldozta egy pici Turul testét.
Az eget elöntötte a vérvörös festék.
Égnek kiáltotta a kismadár vére.
Gonosz karvalyoknak eljön majd a vége.
Eljõ a szebb jövõ, egy gyönyörû hajnal.
Leszámol az Isten minden búval-bajjal.
Mennydörgés kísérte a karvalynak vétkét.
Rút gonosz fajtája még megkapja bérét.
A két hatalmas madár haza is szállt nyomban.
Gyász és szomorúság támadt Turulhonban.
A sátán seregei közben összeálltak.
Mindannyian már a parancsszóra vártak.
El is hangzott hamar, s elindult a csorda.
Kampóscsõrû, aljas, rikácsoló horda.
Kibújtak a földbõl, ellepték az eget.
A fészekre támadtak betöltve a teret.
Véres háború dúlt, harcolt a két madár.
Hová szem ellátott aratott a halál.
Véres háború dúlt, de elmentek a férgek.
Két hatalmas madár ezer sebtõl vérzett.
Véres volt a fészek, vérvörös a szikla.
Mi lesz majd ezután, mi a jövõ titka?
Két szép Turulmadár feküdt véres fészkén.
Kilehelték lelkük a Teremtõhöz térvén.
Két pici fióka ott sírdogált árván.
Odajött két lélek, a földre visszajárván.
Két angyali Turul, kinek lelke tiszta.
Jött a túlvilágról a fiókákhoz vissza.
Gyermekeiket így felkapták az égnek.
Angyalszárnyaikon eredtek a szélnek.
Vitték más országba hazájuktól messze.
Egy régi barátjukhoz, ki érkezésük leste.
Fehér kis galamb volt, ki gyermekeik várta.
Szárnyait hát rögtön fejük fölé tárta.
Két angyali Turul visszatért az égbe.
Örök boldogságba, a vakító fénybe.
Maradt a galambnál a két pici árva.
Szívében lelkében a gyõzelemre várva.
Egy picike galamb vigyázott reájuk.
Erõs lesz nemsoká két picike szárnyuk.
Erõs lesz a csõrük, s mindkettejük karma.
Nem gyõzhet majd rajtuk a gonosznak hatalma.
Visszaveszik mindazt mit szüleik hagytak.
Övék lesz a szikla ahol régen laktak.
Eközben ott messze, büszke Turulhonban.
Visszatért a gonosz, gyorsan alattomban.
Nem találtak mást csak két nagy madár testét.
Meg is ünnepelték az Igazak vesztét.
Szörnyû pusztítás dúlt, örültek a férgek.
Szórták magvaikat, a gyilkoló mérget.
Veszélyben a haza, minden olyan kemény.
Mégis kevesekben benne él a remény.
Emlékeznek páran, vannak akik várnak.
Kik legyõznek egyszer minden gonosz árnyat.
Egymás közt suttogják a tölgyek és a szelek.
Ez a szörnyû dúlás nem sokáig mehet.
Nem lehet így vége, mondják: NEM NEM SOHA!
Eljõ a virradat, s feltámad a csoda!