Szomjan szédelegnek a szûkölõ kutyák.
Teherautó-ponyva felhajtva, s árnyában
gépkocsikísérõ kortyoljgatja borát.
Sofõr a fülkében laposakat pislog -
200 kilométert vezetett le már.
- Nem autó kell ide, hol a hûtõ felforr!
Egy bogáncszabáló, vén, kopott szamár!
Üres a benzinkút, a kutas csak tátog,
Nem akar tankolni senki sem soha...
Döglesztõ melegben bánja már, hogy semmit
nem tanult, és ettõl sorsa mostoha.
Ócska hûtõszekrény - vélheted a kútról,
bár egy csõ kinõtt a doboz oldalán.
Poros a csõ torka, nem folyt azon benzin
ég tudja mióta, vagy három napja tán!
Egy, csak egy leány van, aki bírja: Goldi!
Nagy léptekkel megy a megálló felé.
Ahogy zöld a tenger, oly csillogó szemmel
- ám, de hunyorogva, mintha féltené -
megnézi a táblát, mit egy vendégoldal
tart a megállóban. Menetrend lehet.
Jaj, hiába nézed! A buszod már elment!
Goldika, leírva ott - a végzeted!
Csak egy felni guggol országút porában.
Goldika bújában ráereszkedik.
Szíve szerint menne, de már olyan fáradt,
lehet, hogy ott marad rajta reggelig.
Egyszerre jön egy busz. Eltévedt az árva,
ablakán sofõrhang reccsen Goldira:
- Anyukám, mongya már, merre van a város?
No, de szaporán ám, hogy mehessek tova!
- Én anyukád? - mondja Goldika magában.
- Anyukád a lápi tüzelõ csikasz!
- és kapja a felnit, csak úgy, két marékra.
Ennek a sofõrnek nem lesz már vigasz!
Elrepült a felni, ki tudja, hol áll meg!
Vajh, beveri-é a busznak ablakát?
Töri az ablakot, szakít az ülésen,
vagy kupán találja a buszsofõrt magát?
Fuss, ha futhatsz, Goldi! Volánbusz az ellen,
ki tárcádra törhet - minden kell neki -,
ki a szegény utast könyörtelen rabló
módjára naponta jeggyel fosztja ki!
Goldinak már ekkor kalapál a szíve,
tarlótûzként terjed orcáján a pír.
Hazamegy, s a gépén a Korongra felmegy,
s feledve az ellent, gyorsan verset ír...