A nyár közepén vagyunk, hosszú már a nappal,
vízközelbe vágytunk, olthatatlan vággyal.
Hajnalban már arra ébred a sok ember,
hogy itt az órája: vár a Magyar Tenger.
A kitárt ablakon át virág illat árad.
Betölti a szobát utazási vágyad:
Ma indulunk! Gyerünk! Felkelni! Öltözni!
Autóval megyünk! Nosza csomagolni!
Törölköző, szappan, csíkos fürdőnadrág,
bár ez már szokatlan, - és sok-sok finomság.
Gumi matrac három, hozzávaló pumpa!
Nincs az a hatalom, aki elénk állhatna!
Ötkor kigurulunk, felbőgött a motor.
Mindent bepakoltunk, indultunk már hatkor.
Óvatosan mentünk jobbkezes utakon.
Majd ott reggelizünk a Balaton parton.
Végre itt a pálya! Lehet száguldozni!
Tán már csak egy óra! Lehet lubickolni!
De az út felénél már lelassítottunk.
A negyvenegyes kőnél útzárra botlottunk.
Kilométeren át bontották az utat.
Minden tíz méteren eltolták sávunkat.
Dugó alakult ki! Ez egy istenverés!
Dühöngött mindenki, ment a szentségelés!
Utána karambol! Ott sokáig álltunk.
Kinéztünk a sorból, végét nem is láttuk!
Dél volt már amikor végre odaértünk.
Követelt a gyomor! Egykor ebédeltünk.
Evés, ivás, várás! Ott is ment az idő!
A tópartra jutás: ez sem pihentető!
Felvertük a sátrat. Már fürödtünk volna,
de nyakunkra szakadt a Balaton vihara!
Ez nem akármilyen! Vihar a javából!
Lecsap nagy hirtelen, feldúl és letarol!
Fákat és falat dönt le, háztetőket tép le,
ami nincs rögzítve, felviszi az égbe!
Amikor vége lett, mindent összeszedtünk!
Úgy is esteledett, ezért haza mentünk.
Voltunk vizet látni: ez e nap sikere.
De abban fürödni? Ez ma nem jött össze!