KÉT KUTYA EMLÉKÉRE
Volt két kutya, igaz, való,
Gazdájukkal, világjárók,
Származásuk Dog, testvérek,
Egy borjúval is felérnek.
Ők is voltak játékkutyák,
Fehér és fekete tarkák,
Két lógó fülük lebegett,
Mikor valamit kergettek.
Zeusz, Trisztán volt a nevük,
Nagy volt az ő szeretetük!
Ily érzelem nem lesz többé,
Meghalt velük, mindörökké!
Húgom vadállatidomár,
Életére, új korszak vár,
Vásárolt két tündér kutyát,
Így alkotta meg új számát!
Sok próba, sok szeretgetés,
Fegyelem, s az új szám már kész!
Indulnak a nagyvilágba,
A közönség csodájára.
Szóljak hát a munkájukról,
Ügyes beállításukról,
Minden mozdulat zenére,
Valcert táncoltak kedvükre!
Közben Gazdi is dolgozott,
Hajlékony-akrobatázott,
Kutyák ültek rekviziten,
Gazdit nézték türelmesen.
Karikán is átugrottak,
Szájukban virágot hoztak,
És, még sok kedves mozdulat,
Melyen a közönség mulat!
A sikerük óriási,
Öröm mindig ismételni,
De jaj, néha műsor után,
Össze-verekedtek bután!
Fenevaddá változtak át,
Szaggatták egymás bundáját,
Gazdi rögtön észrevette,
Hangos szóval fenyítette.
Másnap újra előadás,
Kell a szakszerű ellátás,
Állatorvost kell keresni,
Bundájukat visszavarrni!
Húgom, jól megfigyelt mindent,
Szerzett gyógyító kelléket,
Jó orvosi érzéke volt,
Erre sokszor szüksége volt!
Kapcsolatunk, szeretetben,
Nem múlik, feledhetetlen,
Nem rontott rajta távolság,
Jól esett a viszontlátás!
Volt, hogy Anyánk látogatott,
Máskor én fordultam meg ott,
Találkozás, döbbenetes,
Szeretetük, őrületes!
Felugranak, nyalogatnak,
Mázsájukkal agyonnyomnak,
Jó, hogy élve megúszhatjuk,
Alig bír velük Gazdájuk.
Kis korukban szeretgettük,
Mindkettőt, ölünkbe vettük,
Nem felejtették a régit,
Már nem férnek! Ezt nem értik!
Több éven át utazgatnak,
Messze országokba jutnak,
Anyánk küldött újságokat,
Egy kis olvasnivalókat!
Kutyák összevesztek rajta,
Benne, Anyánk keze szaga,
Húgom nehezen elvette,
Megnézte, majd vissza-tette!
Két kutyáé, elfelezve,
Ne legyen harc, verekedve,
Szagolgatták, ráfeküdtek,
Álmaikban megbékültek.
Boldogságukban nevettek,
Gazdájuknak, mindent tűrtek,
Időnkénti foltozgatást,
Minden sebük gyógyítását!
Nem volt könnyű az utazás,
Két hetente, új állomás,
Kocsival, lakókocsival,
Kosztümökkel és kutyákkal!
Hegyen-völgyön, hóviharban,
Hegygerincen, elakadva,
Minden bajon átlendülni,
Országokon át, csak menni!
Húgom ezt egyes-egyedül,
Nagy akarattal, ott belül,
Nem gondolt rá: SEGÍTETTÉK!
Védangyalai kísérték!
Svájcba érkezett meg éppen,
Leparkolt, kieső helyen,
Első dolga a vásárlás,
Kutyáinak az ellátás!
Megvette az élelmiszert,
Melyet nagy táskában cipelt,
Középtájt haladva zebrán,
Egy gyors kocsi, elgázolván!
Nem csak simán, húzta, vitte,
Több méter után letette,
Aztán száguldottak tovább,
Bottal üthették a nyomát!
Döbbenetes tragédia,
Hogy, hogy nem, elindult haza,
Összetörve, kék foltokkal,
Birkózni esti műsorral!
Mindezt levélben írta meg,
Hogy túlélte, csak egy lehet,
Angyal-csoport vigyázott rá,
Hogy folytatni tudja útját.
Sok év eltelt, haza jöttek,
A Maximban fel is léptek,
Fiatalok viccelődtek,
A páholyba be is ültek!
Vilma és a két kutyája,
Zenére a számot járja,
Míg a huncut fiatalok,
Húsdarabot, nyújtogatnak.
Zavar támadt pillanatra,
De csak röpke, pillanatra!
Idomárjuk lefékezte,
Vastapsot is kapott érte.
Vége lett a művészetnek,
Sok munkának, sok örömnek!
Elkövetkezett a nyugdíj,
Pihenni kell, de a szív sír!
Rózsadombi kertes házban,
Fák, bokrok közt sok játék van,
Jól érezhetik magukat,
Természet védi, álmukat!
Gondtalan életük véges,
Testük már nem egészséges,
Remegve látjuk a jövőt,
Megállítanánk az időt!
***
Már csak emlék, hogy Ők éltek,
Hű szeretet, véget értek!
Hallom néha ugatásuk!
Égi mezőn, nyargalásuk!
Budapest, 2018. június 27.