Mit taksált huszonnégy év vén anyádnak,
megszült, nevelt, és sose mondta - fáradt,
tanítatott, az Istent is elérte,
és soha sem kért napidíjat érte,
ma olyan, mint egy lélekverte árva,
bekényszerült a várt csönd otthonába,
már nappal is a csillagokat nézi,
a teste roncs, de akarata régi,
megszégyenkezve bámulom a listát,
mit jó testvérem gyönyörűre írt át,
hogy újság ennyi, drága ír a gyógyszer,
hogy áras áru ma már a tisztítószer,
meg ezer más dologról is esett szó,
hogy még az olcsó ásványvíz se olcsó,
hogy nadrág, papucs, és az idő drága,
de a szeretet nem került listára,
sok felsoroltban az se került szóba,
hogy anyja most is gondoskodik róla,
s a nagy mohóság forintokra váltva
tett szert egy élet csöppnyi vagyonára,
s mint harang, kondul a listázó hangja,
míg kamatozva rakja magát bankba,
és szégyen nélkül összeír egy számlát,
hogy sírba fizetesse anyja álmát,
a vérem lüktet, s nem érem föl ésszel,
hogy lehet boldog boldogtalan pénzzel.