Nem veszíthetlek el
Azon az éjjelen másképpen köszöntél el,
ahogyan én azt már megszoktam tőled.
Megszállt a félelem és a rossz előérzet.
Fogalmam sem volt, mi történhetett veled?
Rosszullét, vagy balszerencse?
Nem jött álom a szememre.
Rossz gondolatok százával érkeztek,
a legrosszabb is, hogy elveszíthetlek.
Így múlott el az egész éjszakám...
Míg reszketve hívásodat vártam,
szívembe fészkelt a gyötrelem,
rám tört a pánik, s a félelem.
A gondolattól, hogy elveszítettelek,
mint a kocsonya reszketni kezdtem.
Gombócot éreztem a torkomba,
se le, se föl mozdulni nem akart.
Iszonyú légszomj vett erőt rajtam,
már lélegezni is alig, alig tudtam.
Szívemen abroncs szorítását véltem,
úgy éreztem azon percben összeesem.
Elviselhetetlen állapotba kerültem.
Akkor végre megszólalt a telefonom...
Megkönnyebbült szívem, lelkem,
mert jó hírt mondtál nekem.
Ezek az érzések kegyetlenek
meggyötörték testemet, lelkemet.
Szabadulni tőlük nem lesz egyszerű,
bár tudom, most semmi rossz nem történt,
de a gondolat, hogy elveszíthetlek,
megrázó, szívet tépő, félelmetes.
Nem szabad elveszíteni Téged nekem,
mert az, számomra is a végzet lehet.
2016. február 08. –Jurisin Szőke Margit