Ma reggel nekem dalolt a nyár,
arany kürtjét fújta a napsugár.
Tücsök cirreget hozzá vígan,
fán Ámor feszített büszkén íjat.
Kurjantott a szél a fű között,
jaj, egy kedves kis lepke megszökött!
Szakállas bajszika ütemben,
lábat lóbált vén, korhadt, üregben.
Ráröppent egy zöld fa ágára,
döngicsélt, füttyögött egy nótára.
A torka tüzes, színe élénk,
fakó tojó bíz egy kicsit félénk.
Nézd, cifra a felleg, jaj, béget,
már cibálja a szél a kis fészket!
Vénül az alkony, ében az éj,
az ezüst Hold fogy és fogy, már karéj.
Az erdőnek altatót mesél,
már alszik a rét, susog a levél.
Szuszognak bódító illatok,
vigyáznak rá tündöklő csillagok.