Pörögve csillog az érme az asztalon,
Elszántság vándorol át arcomon,
Halovány a mosoly ajkadon,
Hinnéd vagy sem, tudom.
Mocskos karom nyomok az ajtómon,
Nem rég züllött harcok zajlottak legott,
Vágy esdekelt a kegyért,
Szerelmes a régi szeretetért.
De halottat hozott el az éj,
Érzelmes szívét kitépte a kény,
Nem várta vissza semmi igény,
Fojtott hangon suttogott tovább a késői szél.
Féltékeny pillantás ármányán száll a féltés,
Öröm nyomába nem jár, csak kérdés,
Borzolja hajam a süvítő penge fejem felett,
Nevetve hajolok el mellette.
Reszkető leheleted melegíti bőrömet,
Kezem acélja nem engedi mellkasod ketrecéből tőrömet,
Ez itt a végjáték kedves,
Mit eddig építettél, eltörlök mindent.
Egy vad mozdulat,
Penge csillan,
Falra vörös fájdalom loccsan,
Kezemről a béklyód egyszer csak csörögve lezuhan.
Testedből a lélek halkan csusszan,
Az arcomról az álarc elillan,
Nincs mögötte más csak bódulat,
E tettemre nem lehetett képes más, csak én magam.