Bizonyára sokszor színlelünk...
Várjuk az eddig még nem ismert szerelmet,
s már a kezdetekkor a végét,
és felrúgjuk esküinket.
Folyton átalakulásban vagyunk,
felmagasztaljuk egymást és vágyainkat... egymás után,
meglehet, hogy csak hazugság árán érjük el céljainkat,
jóhiszeműen utánozunk... egészen a képmutatásig.
És hisszük, hogy a másik jobb
- végül is talán mi is állatok vagyunk -,
s mint valami programot cserélgetjük társainkat...
vastagabb.. szélesebb... alacsonyabb... mindet szeretjük.
Mély érzéseket keresünk,
- rövid, görcsös szorítás a mellkasban -,
divatosan becsapjuk magunkat,
csak bizony a szerelem bármikor... bárhol... utolérhet,
de modernek vagyunk ?