Egy szerelmes rigó nótára fakadt,
szerenádot adott a szilvafa alatt.
Ezernyi szem és fül csöndben hallgatta,
majd elkezdődött a virgonc szilvacsata.
A felbukkanó sors derűsen nézte,
egyik izgágát szemeivel igézte.
Hűha, skarlátvörös lett egy pillanat
alatt, s ekkor a zápor nyakába szakadt.
Zengett az ég, sőt dörgött és villámlott,
ám a sors nem tágított, csak rá vadászott.
Jött az a vehemens vihar mérgesen,
tovafújta a sűrű felhőt vérmesen.
Nyargalt, nyerített a felleg, reszketett,
s ó, jaj, már a foszlánya is ellibegett!
Feje fölött lengén táncolt a sudár,
szőke fürtjét lengető ékes napsugár.
Ott bájolgott az a gömbölyű szilva,
nem volt a környéken, még ilyen naiva!
Tovább epekedett a sárgarigó,
s suttyomban bekapta a szilvaindigót!