sápadó ablakon
jégvirágok nyílnak
szirmokon átdereng
a sárga holdsugár
és a fagyvirágok
a csend vállán sírnak
mikor a kéményből
a tűznek füstje száll
rád gondolok fagy szorít
lélek reped szív rian
nincs isten ki megsegít
ajkam szorítja fogam
serken a vér íze fáj
kínom könnyek közt nyelem
halál s köztem akadály
mért nem ölsz meg szerelem
olvad a hó tél szökik
ibolya kel fű közül
szirma fénybe öltözik
bibén méhnek csókja ül
rügy mosolyán hófehér
meggyfavirág születik
sóhajával fut a szél
alma szilva követik
rád gondolok leszel tű
szívbe öltő fájdalom
minden öltés gyönyörű
reménytelen bámulom
érzést hímző gondolat
szívfalára odavarr
szemed szád az arcodat
mindazt mint a vágy akar
pipacs pirul búzaközt
álmosan ring a kalász
fönn az égen sas köröz
bodzabokor hadonász
kakukk röppen odaszól
évet ígér a csibész
fácán riad valahol
még a nap is odanéz
rád gondolok fut a tűz
minden sejtem ég lobog
pokol falára kitűz
jön az ördög vicsorog
kínjaimból verset ír
és kántálja Lucifer
de nem jut még puha sír
melybe testem lehever
rozsda marta falevél
keringőzve földre száll
hideget hoz már a szél
v alakban sok madár
kökény kékre fagy lehel
sárga fűközt jár a dér
elbújik ki élni mer
szállingózva itt a tél
rád gondolok mindig
múlnak az évszakok
fut a perc az óra
lassan elfogy időm
mély ránc fölött ősz haj
vének a mondatok
csak te maradsz örök
nem ölelt szeretőm